REIKI és egyéb alternatív gyógymódok

Napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés a természetes gyógymódok iránt. Az oldal ezt az igényt igyekszik kielégíteni, szolgáltatások nyújtásával és e témával kapcsolatos információk terjesztésével.

reiki.jpgReiki


Egyetemes élet energia (kozmikus energia)


A Reiki az isteni energiákat használja gyógyításra, egyfajta közvetítővé válik. A reiki gyógyító univerzális energiák segítségével képes gyógyítani önmagát és másokat.

A bioenergia laikusok számára csak akkor válik érzékelhetővé, ha valamilyen betegséghez vezet a hiánya. Az emberi aura nem más, mint egyszerű fizika: az emberi test atomokból áll,rezgésekkel rendelkezik.1977-ben Dr. Franz Morell német orvos egy feltevése reformot hozott, miszerint az emberi testben harmonikus és diszharmonikus rezgések különíthetők el.A test természetes alkotóelemei harmonikus rezgést sugároznak, míg a kórokozók -például a vírusok- diszharmonikus rezgést hoznak létre. Szerinte ha a szervezet képes ezeket a diszharmonikus rezgéseket kiegyenlíteni (vagyis gyógyítani önmagát), akkor a kívülről besugárzott rezgéseket is befogadja. Tehát a káros rezgéseket megfordítja, így elpusztítja a kórokozókat.

Fény- A Reiki jelentése: Univerzális Életenergia. A Reiki-hagyományra már 2500 éves szanszkrit nyelvű írások is hivatkoznak. Eredete Tibetbe vezethető vissza, és egy japán szerzetes, dr. Mikao Usui fedezte fel újra a XIX. században. Az Usui-féle természetes gyógyítási módszert (Usui Shiki Ryoho) azóta adják át egymásnak a reiki-mesterek, és ma is világszerte alkalmazzák. Az emberek körül és bennük is megtalálható az univerzális életenergia. A japán "rei-ki" szó két szóból tevődik össze: a "rei" az energia kozmikus, univerzális jellegét jelenti, a "ki" pedig az alapvető életerőt, amely minden élőlényben ott árad és lüktet. Ezt az életerő-energiát születésünkkor kapjuk. Mindenki bizonyos mennyiségű "ki"-vel érkezik az életbe, és a mindennapi tevékenységben el is használja. Napról napra új energiát kell tehát teremtenünk. Ha hosszabb időn keresztül nem tudjuk elhasznált energiánkat pótolni, testi vagy érzelmi betegség vehet erőt rajtunk. Ha életerő-energiánk szintje alacsony, és tovább fogyasztjuk, a fizikai, érzelmi és szellemi kimerültség állapotába kerülünk, a szokásosnál ingerlékenyebbé, kedélytelenebbé, depresszióssá válhatunk. A különböző kultúrákban és vallásokban más-más jelöli ezt az alapvető erőt. A kínaiaknál a "ki"-nek "csi" a neve. A hinduk úgy nevezik: "prána", a keresztény szóhasználatban "fény", a modern nyugati tudomány "bioenergia" vagy kozmikus energia" néven emlegeti. A német nyelvben a "ki" legközelebbi megfelelője az "Atem" - a lélegzet és "Leben" - élet. A Reikivel való kezelés: természetes és egyszerű gyógymód, amely több életerő-energia felvételét teszi lehetővé. A Reiki felfrissíti az ember életerejét, egyensúlyba hozza a test energiáit. Ez a természetes gyógyító energia erőteljes, koncentrált formában a reiki-közvetítő kezén áramlik át. A kezek felhelyezése a befogadó testébe irányítja az energiát. A reiki-közvetítő csatornaként használja önmagát, és hagyja, hogy az univerzális életenergia szabadon áramolhasson a befogadóhoz. Következésképpen a közvetítő személyes energiája nem fogyatkozik, ellenkezőleg: ő is feltöltődik és megerősödik. Ha gyógyulást keresel, ha nyitott vagy, és engeded, hogy ez az energia átáramoljon rajtad, akkor magad is a reiki-erő csatornájává válhatsz.

A Reiki általában segít mindenféle gyógyulásban, és nagyon gyorsan enyhíti a fájdalmat, valamint az egyéb heveny tüneteket. A spirituális fejlődésre ugyancsak pozitív hatást gyakorol. A kezelések után az ember úgy érezheti, jobban érti a világ dolgait, és fontos felismerésekhez juthat el élete aktuális nehézségeivel kapcsolatban. A reiki abban is segít, hogy életünkben végrehajtjuk a szükséges változtatásokat, meghozzuk a megfelelő döntéseket - ha épp ezt akarjuk elérni, vagy erre van szükségünk. A Reiki minden egyes emberre másként hat, és hatását mindig ott fejti ki, ahol a befogadónak a leginkább szüksége van rá. Vannak azonban olyan közös hatások is, amelyeket mindenki megtapasztal. Pótlódik a mindennapi életben elhasznált energia - ha kimerültnek érzed magad, az ebből fakadó fizikai, érzelmi vagy tudati kiegyensúlyozatlanság helyrehozható. Ha stressz kínoz, arra testi tünetekkel reagálhatsz - fejfájással, gyomorfájással, gyakori meghűléssel, vesepanaszokkal, emésztési zavarokkal. Ezek a tünetek mind a túlzott stresszhatást jelzik, és kísérő tünetük az energiarendszer egyensúlyának megbomlása. E tünetek enyhítéséhez az energiaszintet helyre kell állítani - például a legyengült immunrendszer vagy egy olyan szerv érdekében, amely nem működik megfelelően, és ezért fel kell tölteni energiával. A Reiki egyensúlyba hozza a test energiáit, és segít az ellazulásban, csökkentve ezáltal a stresszhatást. Egyúttal hozzájárul ahhoz is, hogy a stresszhelyzetekre megfelelő reakciókat tanúsítsunk. Más szóval: nemcsak a tüneteket, hanem azok kiváltó okait is gyógyítja.

A Reiki története: Az Usui-féle módszer történetét mind a mai napig személyesen adja át a mester a tanítványnak.------ Dr. Mikao Usui: Dr. Mikao Usui, a XIX. század vége felé élt. Japánban, Kiotóban egy kis keresztény egyetem dékánja és papja volt. Egy napon egyik végzős hallgatója feltette neki a kérdést: hisz-e a Krisztus által végrehajtott csodálatos gyógyításokban, és vajon be tudna-e mutatni hasonlót. Usui doktor nem tudott válaszolni erre a zavarba ejtő kérdésre. Az eset azonban mélyreható változásokat idézett elő az életében. Lemondott állásáról, és kutatásba fogott a krisztusi gyógyító módszerek után. Kutatásai során régi buddhista iratokban szerfölött érdekes feljegyzésekre bukkant. Buddha, a megvilágosodott mester a Krisztus előtti VI. században élt, szerzetesként bejárta India távoli vidékeit, és a meditációt, a önkiteljesítést tanította. A halála utáni esztendőkben követőit elűzték az országból. Menekülés közben elterjesztették Buddha tanításait Tibetben, Nepálban, Japánban, Kínában és Ázsia elrejtett zugaiban. Ma a buddhizmus ezekben az országokban általánossá vált. Usui tudta, hogy Buddha is rendelkezett gyógyító erővel, ezért az őáltala alkalmazott módszerekkel kapcsolatban keresett információt. Usui megtanulta az ősi szanszkrit nyelvet, és az eredeti buddhista iratokat tanulmányozva kutatott a gyógyítás tudománya után. Ezekben az ősi iratokban találta meg a szimbólumokat és mantrákat, amelyek a reiki-gyógymód kulcsát jelentik. Akkoriban azonban Usui még nem tudta, hogyan vehetné hasznát ezeknek a régi írásjeleknek a gyógyításban. A kutatással eltöltött évek alatt Usui hosszú időt töltött egy buddhista kolostorban, ahol összebarátkozott az egyik főpappal. Az ő tanácsára Kioto közelében, a Kuri Yama hegy tetején huszonegy napon át tartó meditációt és böjtöt tartott. A böjt utolsó napján mély meditációs élményben volt része. Az égen vakító fényességet látott, amely sebesen felé tartott. A fény homloka közepébe talált (ahol a harmadik szem a hatodik csakra helyezkedik el). Ebben a kitágult tudatállapotban sok apró, szivárványszínű fénybuborékot látott maga előtt. Végül egy nagy, fehér fény jelent meg előtte, amelyben mintha mozivászonra vetítve látná, felismerte a szanszkrít nyelvű szútrákból jól ismert, arany fényben ragyogó jeleket. Ezzel egy időben hirtelen megértette a szimbólumok és mantrák használatát, és érezte, hogy óriási gyógyító erővel töltődött fel. E hihetetlen megvilágosodási élmény után Usui leereszkedett a hegyről. Sietségében csúnyán felsértette a lábát - a seb fájdalmas volt, és erősen vérzett. Két kezét a lábfeje fölé tartotta, mire a vérzés azonnal elállt, és elmúlt a fájdalom is. Ez volt az első tapasztalata e rendkívül gyorsan ható gyógymóddal kapcsolatban. Usui néhány hétig még a kolostorban maradt, azután elhatározta, hogy Kioto nyomornegyedeibe megy betegeket gyógyítani. A szegények között eltöltött hét esztendő tapasztalatai nyomán felismerte, hogy meggyógyította ugyan az emberek fizikai testének tüneteit, de nem tanított nekik új életmódot. Ez indította arra, hogy lefektesse a reiki-életmód szabályait. Ezek az alapelvek, bár több mint száz évvel ezelőtt fogalmazódtak meg, ma is érvényesek. Usui megfigyelte, hogy az általa kezelt koldusok nagy része a reikinek köszönhetően ismét egészséges lett, a társadalomba mégsem illeszkedtek be újra, és képtelenek voltak vállalni sorsuk felelősségét. Usui felismerte, milyen fontos a gyógyulási folyamat szempontjából, hogy a páciens maga is egészséges akarjon lenni. A betegnek kérnie és igazán, őszintén akarnia kell a gyógyulást. A nyomornegyedekben Usui ingyen kínálta szolgálatait. Ekkor ébredt rá arra lényeges körülményre, hogy amikor az emberek megkapják a kezelést, adniuk is kell valamit cserébe. A kezelő és a befogadó közötti energiacsere alapvető fontosságú. Kiotóban szerzett tapasztalatai alapján elhatározta, hogy utazni fog, mindenütt alkalmazza és tanítja majd a reikit, és tanításában különös hangsúlyt fektet az emberek gondolkodásának gyógyítására. Életének új szakasza kezdődött ezzel.------ Chiyiro Hayashi: Usui doktor a halála előtt néhány évvel egy nyugdíjas tengerésztisztet, dr. Chuyiro Hayashit is beavatta a reiki-módszerbe, és kinevezte utódjának. Hayashi doktor Tokióban nyitotta meg saját reiki klinikáját. Betegeket kezeltek és reiki-kezelőket oktattak itt. A kezelők csoportokban működtek, gyakran napi huszonnégy órán át, és házakhoz is kijártak. Hayashi doktor fennmaradt dokumentumaiból és jegyzeteiből kiderül, hogy a reiki megtalálja a testi tünetek okát, feltölti a szervezetet energiával, és helyreállítja "egész"-ségét. Egy Hawaiiban élő fiatal japán nő, Hawayo Takata, aki számos betegségben szenvedett, egyebek között daganata is volt, belső sugallat hatására úgy döntött, hogy nem vállalja az operációt, hanem Japánban keres gyógyulást. Merő véletlenségből tudomást szerzett a reiki-klinikáról, és odament több hónapon át tartó kezelésre. A kezelés hatására tökéletesen meggyógyult minden betegségéből. Takata ekkor Hayashi tanítványául szegődött, és egy éven át mellette maradt. Azután visszatért Hawaiira, és sikeres gyógyítóként működött. Hayashi doktor 1938-ban avatta az Usui-módszer mesterévé.----- Hawayo Takata: Dr. Hayashi tisztánlátó volt. Megérezte, hogy közeleg a háború és elkezdett felkészülni rá. Takata asszony érezte, hogy nagy szükség van rá és úgy határozott, hogy visszatér Japánba. Dr. Hayashi nyomban figyelmeztette a közelgő veszélyre. Előre tudta a háború eredményét. Tudta, hogy Japánt legyőzik és hogy nagyon sokan halnak majd meg. Figyelmeztette Takata asszonyt, milyen előkészületeket kell majd tennie, hogy megóvja a Reikit. S mivel nem akart részese lenni az elkövetkező háború borzalmainak, 1941-ben tudatosan elhagyta testét. Távozása után Takata lett az utóda. Sok éven keresztül tanított és gyógyított, és a meglévő ismeretek szerint egészen 1976-ig ő volt az egyetlen reiki-mester. Takata élete utolsó éveiben néhány tanítványát reiki-mesterré kezdte kiképezni. Mire 1980-ban meghalt, már 22 mestert avatott be, köztük saját unokáját, Phyllis Lei Furumotot, akit a Reiki Szövetség (Reiki Alliance) 1983-ban reiki-nagymesternek ismert el. Ma a reiki-gyógymódon belül több irányzat érvényesül, és megszámlálhatatlan változatban muködik. Egyes reiki-mesterek szervezetekbe tömörültek, mások független reiki-mesterként vagy tanítóként tevékenykednek. A reiki hagyományos módszere is folytatódik, ez képviseli az eredeti leszármazási lánc, Usui-Hayashi-Takata tanításainak formáját és tartalmát. Vannak a reikinek újabban kialakult ágai is, amelyek ugyanazt az univerzális energiát alkalmazzák a gyógyításban, de a tanítás formájában és tartalmában, a beavatási szertartásban és alkalmazott szimbólumokban különböznek. Legyen meg a Te akaratod...------ A betegség mint az ok-okozata A negatív okok olyan programok a lelkünkben, melyek - ha idejében nem programozzák át õket - valamikor, valamilyen formában hatni fognak. Az örökérvényû kozmikus törvényszerûségek szerint a negatív okok, mint negatív energiák egyszer mindenképpen a testbe áramlanak, és akkor az ember vagy megbetegszik, vagy sorscsapás éri. A betegség nem más, mint az általunk elõzõleg elkövetett negatív okok hatásai, tehát hibás magatartásunk, viselkedésünk következménye. Elmondható tehát, hogy minden betegség oka a hibás, rossza emberi magatartásban, helytelen emberi életben gyökerezik. Azok a külsõ vírusok, baktériumok, gyógyszerek a betegséget csak azért tudják kiváltani, mert bennünk megfelelõ táptalajra találtak, olyan miliõre, melyet az energiaszegénység és öngyógyító erõnk gyengesége jellemez, ezért megvan a hajlam a betegségre. A betegség értelme Ahogy a negatív gondolkodás, a helytelen élet betegséget okozott, úgy a pozitív gondolkodás gyógyulást eredményezhet. A gyógyulás útjának elsõ lépései önismeret, megbánás, megbocsátás, jócselekedetek. Ehhez természetesen az szükséges, hogy elfogadjuk magát a betegséget és beismerjük, hogy egyedül önmagunk vagyunk érte felelõsek, senkit és semmi mást nem hibáztathatunk. A következõ lépés annak felismerése lenne, hogy a betegségnek értelme van, hogy részünkre egy kegyelem, hiszen megadta annak a lehetõségét, hogy általa felismerjük és legyõzzük hibás magatartásunkat. Másrészt a lelki megterhelés, mely a múltban, esetleg korábbi életünkben létrejött, most betegség formájában távozik testünkbõl. Ha a betegség értelmét és esélyét felismerjük és el is tudjuk fogadni, akkor a hála érzése tölt el bennünket. A hála érzése egy nagy pozitív erõ, sokoldalúan hat, de kiváltképp a betegség, szenvedés enyhítésében. "Ha valakivel találkozol, gondolj arra, hogy ez egy Szent találkozás. Ahogy Te õt látod, magadat fogod látni. Ahogy õt kezeled, magadat fogod kezelni. Amit róla gondolsz, magadról fogod gondolni. Ne felejtsd el soha, mert benne fogod magad felismerni vagy elveszteni."




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 6
Heti: 7
Havi: 8
Össz.: 3 887

Látogatottság növelés
Oldal: Reiki
REIKI és egyéb alternatív gyógymódok - © 2008 - 2024 - energiagyogyaszat.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »